foto: pinterest.com
Éles értelmünk mindig számol és számít. Ez az ő módszere, amivel boldoggá próbál tenni minket, az általa kalkulált nyereség révén. Ha a nyereség valóban be is jön, amit az értelem számításai egyáltalán nem garantálnak, az még nem jelent boldogságot, az csupán gondolataink pozitív élményekkel való táplálása; mert abban a pillanatban, amikor a veszteség árnyéka megjelenik, vagy felvetődik létezése, elönt bennünket a negatív gondolatok áradata.
Az igazi boldogság olyan állapot, amelyben ha a nyereség mérlege negatív irányba billen is, nincs negatív érzés. Nem örülünk neki, de a harmónia megmarad. És mivel nincs negatív érzés, nincs félelem sem. Egyszerűen a nyereség utáni vágyunk és a veszteségtől való félelmünk határain kívül élünk. A boldogság olyan állapot, ahol a pozitív érzések uralkodnak, a negatív gondolatok pedig, ha megjelennek is, erőtlenek. Az érzések intenzitása egyszerűen nem is engedi a gondolatokat értelmünkben szétterjedni. Ezt az állapotot az átlagos, értelmi ember is megélheti rövid időre, de csak nagyon ritka, különleges alkalmakkor, a spirituális embernek pedig ez a célja.
A boldogság osztozni akar. Egy boldog ember azt szeretné, hogy mások is érezzék azt, amit ő. Magából másoknak is adni akar, mert teljesen egyértelműen érzi, hogy ezáltal nő belső gazdagsága, és boldogabb lesz. Egy boldog emberrel könnyű üzletet kötni, és minden szempontból könnyű vele együtt élni.
AZ ÉRTELEM MEGTANÍT MINDENÁRON GYŐZNI,
A SZÍV PEDIG ENGED LELKIISMERET-FURDALÁS NÉLKÜL ÉLNI.
Értelmünk megalázónak tartja, ha nem győztesen hagyja el a csatateret. A vitát neki kell lezárnia, övé kell hogy legyen az utolsó szóból font babérkoszorú. Szerintem ez azért van, mert az értelem, és az értelem által fenntartott személyiség, az ego, nagyon gyenge. Az ego beteges kényszerrel bizonyítani akar a világnak. És mivel bizonyítania kell, mindig birtokolni akarja az igazságot, hogy learathassa az érte járó rövid, átmeneti tapsot. Az értelem által felépített én, az ego mögött nem áll belső erő. Az ego hátterében csak egy délibáb áll, amelyet egy vézna, beképzelt, büszkeséggel telt, nagy halom bizonytalanság alkot. A belső lény, az élet hordozója, a lélek egyáltalán nem az ego tartóoszlopa, közel sem. Ezért az ego, bármennyire is nagyra hízott is fel, gyenge, az akaratereje pedig csak gyengécske.
(Gunagriha: Sorsnavigátor)